Városlátogatás Lisszabonban

lisszabon-varoslatogatas

A Tejo folyó torkolatánál fekvő Lisszabon egyedülálló Európában, nemcsak rengeteg látnivalójával, hanem azzal is, hogy a hatalmas Atlanti-óceán partján fekszik.

A mediterrán éghajlatú Lisszabonba számos turista érkezik repülővel városlátogatás céljából: a város hivalkodástól mentes, vidéki hangulatú negyedek tarka füzére. A meghittség és fennköltség e szembetűnő egyvelege sajátos történelmet takar. Lisszabont már a neolitikum idején lakott terület volt, de igazi jelentőségét a nagy földrajzi felfedezések korától nyerte el, hiszen ezidőtájt vált fontos kereskedelmi központtá a kikötője révén.

Lisszaboni városlátogatásunkat mindenképpen az Alfama negyeddel kezdjük, hiszen itt található a legtöbb látnivaló. Ezt a városrészt mindenképpen keressük fel – függetlenül attól, hogy melyik részen sikerült szállást találnunk! A hoteltől elindulva a városrész már önmagában is különleges a szűk utcácskákkal és a falusias hangulatával. Itt találhatóak a fado-házak, ahol zenés előadásokat hallgathatnak a városlátogatók. A fado egy melankolikus zenei műfaj ahol az énekest spanyol gitáron és a tizenkét húros portugál gitáron kísérik. Az Alfama csúcsán találhatjuk meg a Szent György várat, melyből kinézve fantasztikus panoráma tárul a szemünk elé, és itt található a Nemzeti Panteon, a Lisszaboni katedrális és a Szent Antal templom. Lisszabon jelképe a Belém torony, mely az azonos nevet viselő városrészben található, és különleges szépségét a külső díszítése adja.

A Bairro Alto városrészben a macskaköves utcák főleg lakóházakat kötnek össze, de az utóbbi évtizedekben ez a negyed vált Lisszabon kedvelt találkozóhelyévé a rengeteg kávézójával és bárjával, valamint éjszakai szórakozóhelyeinek köszönhetően a helyiek és a lisszaboni városlátogatók körében egyaránt.

A városba sokan a futball miatt látogatnak el – a városban három, európai szinten is jól ismert együttes lép hétről-hétre pályára. A 32-szeres bajnok, és kétszeres Európa Kupa győztes Benfica mellett a “Sporting”, azaz a Sporting Clube de Portugal és a Belenenses, vagyis a C.F. Os Belenenses is lisszaboni gárda. A városban emellett híres kézilabda és rögbi csapatok is működnek – mindkét sportág rendkívül népszerű a portugálok körében.

A város építészetének felfedezése külön program! Nem csoda: a világ egyik legidősebb, még ma is lakott településéről van szó, ami időben az összes nyugat-európai nagyvárost és fővárost megelőzte. Már Julius Caesar is elfoglalta a helyet, saját municipiumot alakított ki az itt talált településen, később a mórok hajtották uralmuk alá, majd a XII. század derekán I. Alfonz portugál király foglalta vissza népe számára. Ennek megfelelően az épületek is változatos gazdagságot kínálnak: román, gótikus, manueline, barokk, modern és posztmodern stílusok váltogatják egymást.

,A város évről-évre tucatnyi fesztiválnak ad otthont. A horrorfilmeket felsorakoztató Lisbon International Horror Film Festival, a nemzetközi szinten is jegyzett dokumentumfilmes fesztivál -DocLisboa-, Óceán Fesztivál, Falu Fesztivál, Bűvész Fesztivál (Lisboa Mágica), álarc és komédia fesztivál. Felsorolni is nehéz lenne mindet!

A város könnyű zenei élete is pezsgő. Az elmúlt 10 évben ötször is itt rendezték meg a világ egyik legnagyobb rockfesztiválját, a Rock in Rio-t. De az évről-évre megrendezett  Optimus Alive! illetve a Super Bock Super Rock fesztiválok is hatalmas tömegeket vonzanak – nem csak az országon belülről.

Lisszabon, a legnagyobb portugál város mindenkinek tartogat valamilyen kellemes meglepetést. Kezdjük a város és a környék felfedezését a nyüzsgő városi élet forgatagától valamivel távolabb: alig 20 kilométerre a város határától található Cascais, egy egyedi hangulatú, utánozhatatlan halászfalucska, ami költőket, festőket, művészeket fogott meg varázsával. Ma már nagyobbra nőtt a település, de tengerpartjai szörfözésre és búvárkodásra csábítanak.

Ha nyugat felé  indulunk, szintén alig 20 kilométerre a várostól Estorilt találjuk – a királyok városát. A település két dologról ismert: egyik a kaszinója, másik, hogy számos európai országból utaznak ide gazdagok, hírességek – és a nemesség is. Ian Flemminget is ez a hely ihlette meg, hogy megírja egyik első regényét – a Casino Royale-t, melyet azóta már kétszer is filmre vittek.

De a városban is megtaláljuk számításunkat, ha tartalmas, és élmény gazdag kikapcsolódásra vágyunk. A város történelmét átszövik a nagy felfedezések. A Padrao dos Descobrimentos – vagyi a Felfedezések Emlékműve – Tengerész Henrik hercegnek állít emléket, a világhírű Tengerészeti Múzeum pedig gyerekszekcióval és felnőtteknek szóló, korhű és korabeli darabokkal várja – nem csak a hajózás szerelmeseit.

Ha már múzeumok, érdemes ellátogatni a Hintó Múzeumba is, ahol a kontinens legnagyobb tárlatát láthatja fogatokból, kocsikból és hintókból. Már a helyszín is lenyűgöző lesz: a királyi palotához toldott, egy, a 18. században épített lovaglóiskolában rendezték be a kiállítást. De a művészetet, történelmet és klasszikus műveltséget keresők sem fognak unatkozni: a CCB (Centro Cultural de Belem) egy élő kulturális központ, ahol kortárs darabokat és alkotásokat állítanak ki, a Gulbenkian Múzeum (Museu Calouste Gulbenkian) nem csak kiállításokat, de balettelőadásokat és koncerteket is szervez, míg a Centra Arte de Moderna a XX. század híres portugál alkotóiból válogat: Souza-Cardosa, Paula Rego, Costa Pinheiro és többek között Vierira da Silva műveit is megcsodálhatjuk a Tagus folyó mellett található épületben.

Kérje egyedi ajánlatunkat!


Please leave this field empty.

Print Friendly